Zárónyilatkozat Nyomtatás
2011. szeptember 29. csütörtök, 13:37

A RESET IFJÚSÁGÜGY KONFERENCIA ZÁRÓNYILATKOZATA

Mi, az ifjúsági szakma, ifjúságügy iránt elkötelezett szervezetek, műhelyek, közösségek, személyek az alábbiakat állapítottuk meg:

A családon és iskolán túli szocializációs tér: az ifjúsági munka, ifjúsági szakma területe mára végképp ellehetetlenült. A mintegy 2,7 milliós (12-30 év közötti) érintetti réteg – a nagytömegű, passzív befogadást ellenpontozó, kisközösségi aktivitást preferáló – megszólítása, bevonása állami irányítás, anyagi, szakmai és erkölcsi támogatás nélkül maradt. Íly módon nem lehetséges a fiatalok kortárscsoportokban történő fejlesztésének támogatása, a hatalom nélküli helyzetek megismerése, az ebbéli szerepek megtanulása: a fiatalok szocializációja e területen teljesen esetlegessé vált.

Ahhoz, hogy megkezdődhessen a szétrombolt terület újjáépítése, a civil szervezetek, szakmai műhelyek ne „ellenszélben” végezzék munkájukat az alábbiakat várjuk el:

Valódi partneri viszonyra tartunk igényt az állammal, állami intézményekkel, az együttműködés mérése a lojalitás helyett az eredményesség alapján történjen. A ma épp pozícióba került állami vezetők megfelelő alázattal álljanak az ifjúságügyhöz és ne csak a politikai előrelépési lehetőségét lássák a területen.

Ismerjék el önálló szakterületnek az ifjúságpolitikát, amely horizontális jellege miatt, speciális ágazatközi együttműködést igényel.

Fogalmazódjanak újra meg alkotmányos és más törvényben rendezendő ifjúságjogi garanciák - legyen ifjúsági törvény, garantálja törvény az ifjúsági szolgáltatásokat. A kormányzat vegye komolyan a nemzetközi és európai uniós ifjúságszakmai ajánlásokat, feladatokat.

Kezdődjön meg a kistérségi ifjúságszakmai hálózat kiépítése, jogszabályba kell foglalni az önkormányzatok ifjúsági feladatait, valamint az ehhez szükséges forrásokat.

Ifjúsági programok gyártása és újracsomagolása helyett kezdődjék meg a Nemzeti Ifjúsági Stratégia végrehajtása.

Jöjjön létre állami támogatással, de valódi civil együttműködésben a Nemzeti Ifjúsági Tanács.

Az ifjúságsegítő szakemberek képzése legyen államilag elismert felsőfokú képzés, a végzettek foglalkoztatásának jogi feltételeit rendezni kell.

Történjen meg a pályáztatás egycsatornássá tétele, az érintetti réteg, a fejlesztői munka megfelelő finanszírozása.

Újra támogatni kell a tudományos és szakmai háttérmunkát, valamint a szakrendezvényeket.

Legyen biztosított az ifjúsági szakma ideológiai függetlensége!

2011.09.10