S ha már megtörtént…

Narkós vagyok, eddig hogy nem vettétek észre? Mindaddig menekülök, míg nem látom meg magam mások szemében és szívében. Azért kérek segítséget, mert a drog már nem segít, mert nincs menedék önmagam el?l. Nem akarok egyedül lenni, mint oly sokszor a kábítós „kis halálban”, hanem szeretnék megszabadulni, élni önmagam és mások számára. Segítsetek szeretetetekkel és bizalmatokkal. Ne oldjátok meg a problémáimat helyettem. Ha mégis így tennétek, csak elveszíteném a tiszteletemet önmagam felé is. Ne alázzatok meg emberi méltóságomban, ne oktassatok ki, ne prédikáljatok, szidjatok, hibáztassatok, vitatkozzatok. Lehet, hogy nektek jobb lenne így, de a helyzet közöttünk csak rosszabbá válna. Ne higgyétek el, ha ígérgetek, úgysem tudom betartani. Bár amikor mondom, és amit ígérek, azt komolyan gondolom. Az ígérgetés az egyetlen út számomra, ahol késleltetni tudom az elvonás várható testi kínjait, lelki fájdalmait. De ha megegyeztünk végre valamiben, tartsátok magatok ahhoz. Ne veszítsétek el a türelmeteket. Ez csak ártana nektek és nekem egyaránt. Ne er?szakoljátok rám az aggódásotokat, hadd tegyem, amit tennem kell. Ne higgyétek, hogy mindent elmondok nektek. Gyakran magam sem tudom, hogy mi az igazság. Ne babusgassatok, és ne próbáljatok megóvni tettem következményeit?l. Mindenekel?tt ne szakadjatok el a realitástól, mint ahogyan én tettem. A függ?ségem annál rosszabbá válik, minél régebben tart. MOST kezdjünk el gondolkodni, tervezni, mi lehet a gyógyulás útja, keressünk egy szakembert, aki segíteni tud. Segítségre van szükségem t?letek, egy orvostól, egy pszichiátert?l, aki képes lesz velem együtt megszabadítani ett?l a nálam sokkal er?sebb hatalomtól. Szenvedő társatok, szerető gyermeketek